|
|
Film - A Bon-Bon zenekar tagjai a filmvásznon
2008. márc. 29. szombat
A Szőke András Bakkermann című filmje hamarosan látható a mozikban. A történet különlegessége, hogy ezúttal nem csak ismert színészek tűnnek fel a filmvásznon, hanem a film főcímdalának szerzői, a Bon-Bon zenekar tagjai is. Szolnoki Péter és Török Tamás három napot forgatott Taliándörögdön Szőke Andrással és csapatával.
 |
Mi történik, hogyha egy pék kitalálja, hogy megsüti a világ legnagyobb kenyerét? Ha a több mint százezres nézőszámot produkáló Hasutasok rendezőjének filmjéről van szó, akkor garantáltan sajátos humort, érdekes karaktereket és a Szőke András filmekből már jól ismert szereplőgárdát, akiknek jelenléte biztos garancia a felhőtlen szórakozásra.
A film készítői két célt tűztek ki maguk elé. Az egyik a szórakoztatás, amelyet a maguk sajátos stílusában most is remekül teljesítenek. A másik fontos cél az volt, hogy legalapvetőbb élelmiszerünknek, a kenyérnek megmutassák azt a jelentéstöbbletét is, amelyet évszázadokon keresztül magában hordozott, és sajnos mára már nagyrészt feledésbe merült. A kenyeret, amely maga az élet, az újrakezdés, a termékenység, az alkotóerő, amely az otthon és a család szimbólumaként jelenik meg.
A Bon-Bon zenekar már több magyar filmhez is írt zenét: Európa Express, Valami Amerika, valamint a Kútfejek. Jelenleg pedig a legújabb Szőke filmben, a Bakkermannban játszanak. A zenekar filmslágereivel is hatalmas sikert arat, ez valószínűleg ez esetben is így lesz. Peti és Tomi ezúttal szerepet is vállalt a filmben, bár szerepükben nem kellett túlzottan eltérniük a való élettől, hiszen a Bakkermann című filmben is egy zenekart alakítanak. A különbség, hogy a filmbéli együttes tagjai a vidéki turnék során gyakran eltévednek, ezért egymást hibáztatják és folyamatosan szitkozódnak. Végül persze odaérnek a művelődési házban, ahol egy tipikus, melegítőnacis, vidéki közönség várja őket. Szőke András Bakkermann című filmje április 10-én kerül a mozikba.
Szereplők: Csöröge Pista, a pék segédje:Szőke András Suzumi, a pék barátja:Badár Sándor Kiskovász, a pék:Zelei Gábor Multiplex, egykori mozigépész: Gáspár Tibor Kövesi, a polgármester:Tóth Károly Tanárúr:Lilienberg Ferenc Gyöngyi Néni, Kiskovász anyja:Lázár Kati Tündike, a tanítónő: Kerekes Vica Irénke, a kocsmárosnő:Györgyi Anna
Stáblista: Rendező: Szőke András Forgatókönyvíró: Szőke András, Kincses Zoltán Operatőr: Halász Gábor Producer: Debreczeni Róbert Vágó: Szalai Károly, Sass Péter Jelmeztervező:Springer Orsolya Hangmérnök: Kőporosi János Zene: Bon-Bon együttes
|
|